tzs

Pitiáner csúsztatások története… Olvasom az úgynevezett tényfeltáró újságcikkeket, és az jut eszembe, hogy ezek után Schmitt Pált, a párbajtőrvívásban kétszeres olimpiai bajnokot nem lehetne-e megvádolni a bajnoki cím ellopásával, netán eltulajdonításával. Nem lehetne-e rákenni azt is, hogy a magyarok nem szovjet tiltásra nem mehettek 1984-ben a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokra, hanem azért, mert éppen akkor Schmitt az OTSH elnökhelyettese volt?

(…)

A politikával alig foglalkozók számára is világos, hogy a Schmitt Pál köztársasági elnök ellen irányuló lejáratási kampány része annak a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt, jól szervezett támadásnak, amelynek végső célja Magyarország végzetes meggyengítése, kiszolgáltatása. Ehhez a piszkos munkához sajnos találtak neves hazai és külföldön élő magyarokat is. Konrád György a The New York Timesban odáig megy, hogy szemét ország szemét miniszterelnökéről beszél. Ezt melyik amerikai vagy nyugati polgár merné megtenni?

(…)

Plágium­nak az a mű tekinthető, amelyben a szerző semmilyen formában – sem a szövegben, sem a szöveg utáni irodalomjegyzékben – nem jelöli az általa forrásként felhasznált műveket. Schmitt Pál a kisdoktori értekezés végén, az irodalomjegyzékben és a szövegben is egyértelműen jelezte a forrásmunkákat s azt, hogy az általa benyújtott disszertáció nem kizárólag a saját gondolatait tükrözi. Az akkori hatályos jogszabályok szerint tudományos művek esetében a vonatkozó szakirodalmat kötelező is felhasználni. Schmitt Pál doktori disszertációja maximálisan eleget tett a társadalmi hasznosság, az újszerűség és a gyakorlatban való hasznosíthatóság követelményének, amit az opponensi vélemények egyértelműen alátámasztottak. Két egyetemi tanár és egy egyetemi docens adott summa cum laude fokozatot Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című disszertációnak.

A plágiumvád tehát gyenge alapokon nyugszik. Legfeljebb annyit lehetne megjegyezni – ahogyan ezt tette Esterházy Péter néhányszor más írótársával –, hogy „vendégszöveget” használt a kiváló sportoló, a MOB akkori elnöke. Legutóbb ismertté vált plágiumot az egyik elhíresült magyar író követett el, amikor volt barátjának vígjátékát adta elő saját neve alatt. De hát erről nem szeretnek beszélni a balliberális eszmetársak.

Ez a harcmodor lejáratja az opponens szakértő egyetemi tanárokat, nevetségessé tesz egy húsz évvel ezelőtti tudományos eljárást, miközben sérül az érintett egyetem autonómiája is. De lejáratja – az általuk kedvelt – köztársasági elnöki intézményrendszer tekintélyét is. Érdekes, ha komoly kifogások is merültek fel az ötvenhatosok részéről Göncz Árpád egykori köztársasági elnök múltját illetően, azért soha nem gondolta egyetlenegy jobboldali újságíró sem, hogy beveti magát a különféle levéltárak titkos irataiba, és kompromittáló dokumentumokat hoz a köztársasági elnökről. Ez a nehezen megszerzett demokrácia végét is jelenthette volna. Micsoda háborúságot! Nekik semmi sem számít? Érdemes lenne lehiggadni és megvárni a következő választásokat. Demokrataként kellene viselkedni, nem csak beszélni róla.